boszi„Boszorkányok márpediglen vannak!”

Ha megkérdeznélek, hogy vannak-e megérzéseid, hallgattál-e már a belső hangodra, történt-e már Veled olyan, hogy akartad és lett… ugye igennel válaszolnál?

Én a pszichológia, vagyis a lélektan mellett kardoskodom, ismerhetsz már, de hogy van összefonódás az ezoterikus dolgokkal, az holtbiztos.  És szerintem, ebben nem vagyok tudor, de a SPIRITUALITÁS az összekötő elem. Egyre több felől hallok ezt a feltételezést megerősítő dolgokat.

Tegnap például egy kedves, jó nevű pszichológus barátnőm épp mesélte, hogy auravizsgálatra vitte a lányát…

Egy másik pszichológus barátosném,  a vonzás törvénye tréning oktatójával „konzultál”…

De hogy jobban megvilágítsam a témát, magamról írok.

El kezdtem azon gondolkodni, hogy nagy magányos farkasasszonyként, vállalkozóként tologatom a talicskám, de alig halad, sőt mintha inkább mostanában, többet  hátrafele, mint előre. Nem akarok szokásosan nyavalyogni, mert ebből van mindenkinek bőven, hanem inkább megmutatni Neked azt, hogy hogyan teremtek. Ha nekem sikerül, és sorra, ami már nem lehet véletlen, akkor Neked is sikerülhet, ha igazán akarod! Lásd, milyen egyszerű!

Már régóta tartom azt a mondást, hogyha valamit locsolnak, az nő.

Hát én is locsolgatok néhány gondolatot, a fejemben, megosztom Veled konkrétan:

1.       Szükségem van egy webdizájnerre

2.       Meg akarom tanulni a keresztmarketinget

3.       Olyan emberekkel akarok találkozni és akár együttműködni, akik az én fókuszomba kerültek és valamiért nagyon fontosak nekemJ

4.       Új pályázatra fáj a fogam

5.       Tanulni akarok, bőven van mit, pl. pénzügy, vezetői  ismeretek, marketing, PR és kommunikáció, jog, vállalkozói ismeretek és a NŐ minden mennyiségben.

6.       Azt akarom, hogy hívjanak még több helyre, és hirdethessem az „igét”, miáltal könnyebb és boldogabb az életünk”, akkor meg miért ne ÍGY, nem igaz?

Nem ragozom tovább, a jó sorsom összehozott egy vérbeli boszorkával, rögtön  rezonancia első „látásra”. Jó tudni kell, ha kérsz, adatik, ha adsz visszakapod, de ha Tőled kérnek, adj önzetlenül, jó szívvel, mert az (Univerzum állítólag) visszajön, valahonnan valamikor visszakapod.

Kb. 3 nap alatt kaptam ezeket MIND az ölembe, szerintem van a boszikámnak is köze hozzá !

(Csak zárójelben tényleg, már elvállalt egy szakember, beiratkoztam egy képzésre, tanítanak, tanítok, találkozom, hívtak Győrbe tréningre, éééééés kaptam egy pályázati kiírást!!!! Na? Ha hiszed, ha nem, próbáld ki Te is, úgyh. jó szívvel ajánlom, a döntés a tiéd, és persze a felelősség  is!:)

Itt keresd:  http://nevedbenasorsod.hu/tanfolyamok, ja és nagyon fontos, ha hivatkozol rám, akkor kedvezményben részesülsz!:)

Úgyhogyha érdekel, a kód amire hivatkozhatsz:  NŐTUDAT678.

Az egyéniséged erősítéséért, szeretettel:

Gyöngyi

Pin It on Pinterest

Share This

Keresed az álommunkádat?

 
 
Ez az ingyenes álom-munka csomag segít az elindulásban.
 
 
Váltani szeretnél? Vagy épp folytatni? Már nem akarsz mindent és minden áron elvállalni? Végre a saját életfeladatodat akarod?
 
A Hivatás-kerékkel tiszta képet kapsz. Csekkold le a 8 pontból, mid van már meg? A saját álmodból és egy vérbeli, újrakezdő nő videójából inspirálódj! 

 

Név: *
Email: *

You have Successfully Subscribed!