”Aki a csillagokat célozza meg, a holdig legalább eljut.”

Miért kapta a nevét a notudat.hu, vagy másképpen Nőtudat?

A ráció (=ész) mellett jól megfér a sugallatszerű ihlet, megérzés. Biztos Neked is vannak megérzéseid, ami néha  elbizonytalanít, máskor meg  nagyon erősen érzed és tudod, hogy mit akarsz. Igen, találkozhatsz az ellenkezőjével is, hogy nem tudod merre menj, mit válassz.  Ilyenkor bizony a bennünk lakozó Én -jeink hajba kapnak egymással.

Szóval, ahogy 2009-ben megrendeltem a noismeret domain nevet, intuitív (= ösztönös megérzés) belém nyilallt, ez nem az igazi, ez nem lesz végleges. Autóvezetés közben, erősen fókuszáltam a tartalomra (tudod, amit locsolunk, az nő – erről majd még később), csak ekörül keringtek a gondolataim, s rövidesen berobbant a „tudat”! Azonnal éreztem, hogy ez az IGAZI, ezt választom.

A csillagokat célzom meg, s ha van kedved és bátorságod, tarts  velem, a holdig biztosan eljutunk:)

400118_3_monkeysHol lakik a tudat? Növekszik a tudat? A nők tudata? Milyen nyitott tudattal élni és milyen, amikor a tudat bezárul? Hol kezdődik a tudatosság?

Feldmár azt mondja:” nincs reménytelen eset, a tudat bármikor kinyílhat, sőt újra és újra kinyílhat”.

S mert hogy az alap az önismeret, a tudatosság pedig az építmény, így van mit tenni, építkezhetünk… (Jobb is, mert mint tudjuk az unalom, borzasztó dolgokat tud produkálni.)
Szóval kezdjünk el gondolkozni, kezdjünk el ismerkedni, barátkozni magunkkal! Hátha akad néhány felfedeznivaló… Ha véletlenül lenne önértékelési problémánk, oldjuk csak meg hamar-hamar.

Ha velem tartasz, megismered az általam felállított REÁLIS ÉNKÉP nagy 5-ösét! Ez  egy megtapasztalt, járható út az önbecsülésig, vagy még tovább is, de ez már legyen titok!

A monitor mellett is gyújthatsz egy mécsest, csak úgy magadnak, s szánj rá néhány percet a saját életidődből. Erőt kívánok Neked az útra.

„Vannak dolgok, amelyeket egyedül kell megtennünk, nem számít, ki visz el odáig.”

Az önismeret olyan lelki folyamat, amely sokszor fáj, néha örömmel tölt el, de az eredmény semmiképp nem marad el, Téged épít fel újra és újra, és erősít meg lelkiekben, szellemiekben és a gyakorlati életben egyaránt.
Bátran, őszintén, próbáld meg a gondolataidat kihangosítani – magadnak.

Helló Személyiség!

  1. Végiggondoltad-e már, hogy honnan jöttél, hova, milyen családba születtél, ki vagy Te?
  2. Mit örököltél, s abból milyen tulajdonságaidra vagy büszke? (legalább 3-at „találj ki”) És mik azok, amiket inkább be sem vallanál? (legalább egyet vallj be most!)
  3. Vizsgáld meg a mérföldköveket, amikor nagy életesemények történtek Veled, vagy nagy sorsfordulóid voltak, hogy hatottak Rád - megváltoztál?
  4. Voltak-e válsághelyzetek, s ha igen, hogyan oldottad meg, segített-e valaki?

Ha visszanézel az élet utadon, látod, hogy jó néhány dolgot már túléltél, sőt jó néhány problémát meg is oldottál, ez mégiscsak jó érzéssel tölt el, valami belső erőből. Igen, én erre is KÉPES VOLTAM! Mennyi mindent átéltem, s ahhoz képest… Látod-e?  Így egy pozitív énkép alakul ki máris magadról - Neked. Így megy ez, ha saját magadon segítesz, az Isten is megsegít.

Most hogy érzed magad?

Tudatos építkezést Neked, szeretettel:

Jakab Gyöngyi

Ringlispiel_ki vagyok én_01

Ha szeretnéd folytatni az önmegismerést, jó helyen jársz. A Nőtudat önismereti tréningje választ ad a kérdéseidre, megerősíti az önbizalmadat, építi az önszeretetedet. Egy olyan alapot nyújt neked, amire bátran építkezhetsz. A sikeresebb, boldogabb, szeretettel telibb életedért!

A Ki vagyok Én? önismereti tréninget a gombra kattintva ismerheted meg:

Pin It on Pinterest

Share This

Keresed az álommunkádat?

 
 
Ez az ingyenes álom-munka csomag segít az elindulásban.
 
 
Váltani szeretnél? Vagy épp folytatni? Már nem akarsz mindent és minden áron elvállalni? Végre a saját életfeladatodat akarod?
 
A Hivatás-kerékkel tiszta képet kapsz. Csekkold le a 8 pontból, mid van már meg? A saját álmodból és egy vérbeli, újrakezdő nő videójából inspirálódj! 

 

Név: *
Email: *

You have Successfully Subscribed!