21 napos instant OTTHON-terápia a rendzett külső és belső környezetért

NŐtudat CSILI-program

UTOLJÁRA KAPHATÓ!

Ráadásul féláron!

 

Egy olyan Program, ami azoknak a tudatos Nőknek való, akik tudják, hogy a belső harmónia eléréséhez a külső harmóniát is meg kell teremteni. 

  • Igen, jó lenne már otthon is rendet teremteni, mert túl nagy a káosz, de nem is tudom, hogy fogjak hozzá...

    rendetlenség


  • "Mutasd meg a lakásod!" NAGYON ELGONDOLKODTATÓÓÓÓ!!! Az enyémben is egy baromi nagy káosz van, és amennyire régen jól éreztem magam benne, most annyira nem! Azt hiszem el fogok gondolkodni rajta, hogy mit tehetnék, amivel egy kicsit felfrissíthetném a lakásomat, hogy én magam is jobban érezzem benne magam.

  • Én építkezés alatt állok, így lakunk... Voltál már ilyen helyzetben? Mégis túl lehet élni, sőt, jó kedvűen és aránylag kiegyensúlyozottan bírom az állandó, valahol levő rendetlenséget, port...

Az ilyen, és hasonló problémák gyors és hatékony megoldására alkottuk meg a NŐtudat CSILI-Programot, ami a modern, mai Nő nélkülözhetetlen segítsége lesz a nagytakarításban. Ami ettől fogva már nem kötelezően elvégzendő nyűg, hanem izgalmas, kreatív, játékos elfoglaltág lesz.

Kipróbálom a NŐtudat CSILI-programot

 

HOGYAN?

Megtudhatod Te is ebből a kis-okos füzetből, mely a barátod lesz MOST a tavaszi nagytakarításoknál, OTTHON-rendezésnél.

Mi megmutatjuk, hogyan kell tervszerűen, lépésről-lépésre, napról-napra, könnyedén, szinte játszva végighaladni a lakás minden pontján.   

takarítónő




Te döntheted el, hogyan szeretnéd a nagytakarítást elvégezni. Csinálhatod így is: fáradtan, gondterhelten, mindenféle segítség nélkül.

 

 

 

boldogan takarít



Vagy ÍGY! Könnyedén, szórakozva, játékosan, tervszerűen a NŐtudat CSILI-program segítségével. Egyszerűen, Nőiesen!




 

 

 

Miért jó ez Neked?

Mert az otthonod beszél Rólad!

De ami még ennél is fontosabb, hogy Te hogyan érzed magad benne?

"Ahogy kint, úgy bent." Észrevetted már, hogy konkrét terápiaként működik, ha ideges vagy, vagy meg kell oldanod egy problémát, akkor neki állsz valamit csinálni, rendet rakni, takarítani? Na, ekkor rendkívül hatékony, kihúzni egy zoknis fiókot... És utána a fejedben is rendeződnek a dolgok, összeáll minden.

A káosz mit árul el Rólad? - elsősorban önmagadnak, de a (majdani) Párodnak is, a barátnődnek, az anyukádnak, a gyerekednek... Hogy nem vagy ura a saját dolgaidnak sem? Hogy még erre sem vagy képes? Hogy Téged nem érdekel a rend, a tisztaság. Akkor milyen Nő vagy Te? Feleség, anya, barátnő...
Nem szaporítom a dolgot, ismersz. Végig fogom a kezed, és megcsináljuk együtt szépen, sorban a feladatokat. Képes vagy rá!

Egy kis elszánás azért nem árt, de tudom, hogy ez a legnehezebb. Mert ha már benne vagy, ha már érzed az ízét, akkor sokkal könnyebb. Ez a NŐtudat CSILI-program úgy inspirál, hogy most azonnal el akarod kezdeni, mert Te is vágyni fogsz rá! Mert nem csak a leírásokkal segítelek, amik rövidek, úgyhogy most ne olvasással töltsük az időt, hanem kezdjük, csináljuk! A sok-sok fotóból, láthatod, hogy a rendetlenségből akár tíz perc alatt mit tudsz varázsolni!

Szuper leszel és a végeredmény a Tiéd! Ura leszel a helyzeteknek, a lakásodnak, nem ő ural el téged, és főként nem fojtogat. Cserébe két legyet ütsz egy csapásra!

harmónikus terasz

Rendet akarok, megrendelem!

 

Mit nyersz?

  1. Felfrissült, tiszta, rendezett lesz az otthon, és ami a legnagyobb, utána is sokkal könnyebb ezt a rendet tartani, mert mindennek megvan már a helye. (Hazajössz egy vásárlásból és van helye a reklámszatyroknak, tudod hova tedd a befizetésre váró csekket, reklám újságot vagy kedvenc lapodat, és van hely a szekrényedben a legújabb cuki fölsődnek.)

  2. Jó nagy dózissal növeled az önbizalmadat, mert Te egy rendes, tiszta és cselekvő, tudatos Nő vagy! Bárki bekukkanthatna a zoknis fiókodba, nem kellene szégyenkezned, de még a piperésed sem tartogat kiömlött púdermaradványokat. Hogy az edényeidről vagy az ágyneműdről már ne is beszéljünk.


Ha bevállalod, hogy 21 napig teszel érte, itt a kisokos, ami segít Téged, hogy gyorsan végezz, ha alig van időd ilyesmire, ha meg élvezed és belejössz, úgyis lesz folytatása! 
E nélkül viszont, kapkodhatsz, és meg sem látod a sok munkád végeredményét, egyszerűen nem leszel elégedett. Így viszont szisztematikusan végigmegyünk azokon a helyeken, amik a legtöbb otthonban kritikusak.

Miért bízz bennünk?

Mert ez nem egy elméleti anyag, ami száraz tudományos tényeket sorol fel. Ez maga a GYAKORLAT, minden bekezdése az életünkből vett példákat, és a lakásunkban fotózott képeket tartalmaz.

Mi már végigcsináltuk, úgyhogy nem vizet prédikálunk. A dokumentumot nyújtjuk át, ez biztosan kipróbált recept, Neked is be fog jönni!:)

A NŐtudat csapata:

kep
Jakab Gyöngyi, az Újrakezdő Nők mentora vagyok. Sokszor az újrakezdés önmagában rejti, egy szoba, egy sarok, egy fiók újra kitalálását. Ha kezedbe akarod venni az életed irányítását, a különböző életterületeidre való ráhatást, akkor rendnek kell lenni kint és bent. Végigjártam már helyetted, 41 évesen tőből kicsavart életemet építettem újra, és alakítottam ki nemcsak a saját rendemet, hanem másokét is. Add a kezed, MOST megteremtjük együtt a Tiédet is!

kep
Szőts Kamilla vagyok, angol óraadó. Az egyetem elvégzése óta, majd egy tucat helyen alakítottam ki otthonosan az ideiglenes lakásunkat. Számomra a rend, a praktikusság és a mindent felülíró esztétikum a fő szempont, amit nem könnyű egy művésztárs és a 4 éves kislányom mellett fenntartani, úgy hogy közben családfenntartóként is "üzemelek". Titkos szívügyem a kreatív lakberendezés, aminek az igényét benned is felkelthetem!


kep
Mester Éva, webfejlesztő és designer, kiadványszerkesztő vagyok. Ahogyan az interneten és a kiadványokban rendezem a sorokat és a képeket, úgy alakítom az otthonomat is: kreatívan, színesen, praktikusan. Én a használható, élhető tereket kedvelem, és azt vallom, a lakásom van értem, azért, hogy jól érezzem magam benne, és nem fordítva. A férjemmel és a 4 éves kisfiammal ki is használunk minden zugot. Neked is megmutatom, hogyan érezd magad otthonosan a saját lakásodban!  

Rendben, mutassátok meg nekem is!

 

Hogy mi az ára, egy ilyen "bejárónőnek"?

  1. Megfizethetetlen, mert a takarítónő, nem rendezi át a fürdőszoba kosaradat, hogy praktikusabb legyen...

  2. Az időd sokkal drágább, fordíthatnád másra is, de a 21 napos instant OTTHON-terápiával, hamar túl leszel a nagytakarításon, és ez a rend, rendszer folyamatosan fenntartható...

A CSILI-program teljes ára: 3500 FT

DE MOST UTOLJÁRA FÉLÁRON VEHETED MEG. Utána megszűnik ez a termékünk!

Ajándékok a CSILI-programhoz

NŐtudat-CSILI program
NŐtudat CSILI-program

21 napos instant OTTHON-terápia

A NŐtudat CSILI-program letölthető e-book formában kapható.

A letölthető könyvecske tartalmazza a teljes 21 napos programot, amit követve te is könnyedén megteremtheted a rendet az Otthonodban.

Ára: 3500 FT helyett MOST UTOLJÁRA 1750 FT

 

 

AJÁNDÉK 1#

8 szempont, amit érdemes figyelembe venni lakásod esztétikus berendezésénél e-book

AJÁNDÉK 2#

Kreatív ötletek a Húsvéti készülődéshez e-book 

IGEN, MEGRENDELEM

 

A megrendeléshez kérlek töltsd ki az alábbi űrlapot. A megrendelés után egy visszaigazoló levelet küldünk a megadott e-mail címedre, amely tartalmazza a fizetési információkat. A befizetésre 8 naptári napon belül van lehetőség. A pénz beérkezése után küldjük el a az e-book, és az ajándékok letöltési linkjét.

Megrendelő űrlap

 

 

 

Név:

*
Email: *
Email újra (megerősítés): *
Irányítószám: *
Város: *
Utca, házszám: *
Telefonszám: *

Melyik csomag:

*
Kupon, kedvezmény:

 

 

 

 

Ez a megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, mely fizetési kötelezettséggel jár, és amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak megfelelően irányadóak. A szerződés a távollevők között kötött szerződésekről szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik.